Álomszegett Csipkerózsikák

Elképesztően hatékonyan fel lehet halmozni minden féle lim-lomot, ruhákat, jelmezeket, tárgyakat,hogy majd úgyis még biztos szükség lesz rá és évekig ringatni az embernek maga-magát ebben az illúzióban anélkül,hogy akár egy ujjal is hozzájuk érne, tovább megyek,hogy akár egy pillanatra is eszébe jussanak. És ez a lim-lomon forgó mesepalota csak növekszik,gyarapodik, épül, érákat él meg, míg Csipkerózsikája alussza100 éves álmát abban a kis butuska tudatban,hogy mennyi hasznos és tök jó dolog vagy emlék veszi körül de igazából azért sem akar felébredni ebből,mert ha pl kinyitja a szemét, nem lát tovább az orránál a sok díszes-hasznos lim-lomtól, sőt kijön a porallergiája is...szólna, de hangját elnyeli a por,mi a hangszalagjaira telepedett,mikor belelegezte a levegőt...vagy hát...belélegezte volna...mikor is makacs, görcsös
tüsszentő koncertbe torkollott ez a rövid kis ébrenléte. Gondolhatjátok, hogy a sok haszontalan hasznos lim-lomot milyen vastag por lephette már be a 100 év alatt... úgyhogy ilyenkor Csipkerózsika inkább visszaszenderült a rózsa illatú álmai világába.
Valahogy a múlttal is így vagyunk sokan. Nagyon nehezen engedünk el onnan embereket, kapcsolatokat, az emléküket,melyek béklyói mázsás súlyokat láncolnak hozzánk. És egy köd fátyollal homályosítják, mossák el a jelen színeit. De ezek a súlyok akkor nyilallnak igazán belénk,amikor repülni szeretnénk. És nem értjük,mi a probléma. Hisz a múlt az a múlt és elmúlt. Valóban? Néha olyan alattomosan keveredik eggyé a vérünkkel, hogy elhisszük, hogy a vér színe az ilyen. Hogy ez a vér színe... Talán már nincs is emlékünk róla. Hogy milyenek is vagyunk valójában. Hogy milyenek is vagyunk repülés közben! De azért talán az emlékeinknek egy nagyon pici és eldugott kis zugában őrizzük azt a képet, talán kicsi korunkból, talán még korábbról, milyen érzés is volt szabadon repülni...
...A múlt ki nem mondott, ki nem érzett lim-lomjai fojtották belém a szót!